Előzménye
#

Históriai tény, hogy II. András távollétében főúri összeesküvők 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőben megölték Gertrúd királynét; síremlékét meg is találták a pilisszentkereszti cisztercita apátság területén.
Hans Sachs XVI. századi német író volt az első szépirodalmi feldolgozó, de írt drámát a Katona-kortárs, osztrák Grillparzer és Kisfaludy is.
Katona a különböző történeti felfogásokat koncepciójának megfelelően egyesítette. * Pray György szerint a királyné ártatlan, politikai összeesküvés áldozata lett. * A Kézai-krónika szerint bűnös a királyné, és erőszakos csábítás is történt.
Katonánál Bánk a gyilkos, de vannak összeesküvők is. A végleges változatban fölerősíti a gyanút Gertrudisszal szemben, anélkül, hogy az olvasó-néző egyértelmű bizonyosságot nyerne a csábításban való közreműködésről. A történelmi szereplők közül megváltoztatja a csábító személyét, Berchtold, kalocsai érsek helyébe Ottót teszi.
Saját leleménye Tiborc, Biberach, Izidóra.
A spanyol menekültekre, a bojóthiakra Kézainál már történik utalás.

Szerkezete
#

Az expozíciót az Előversengés és az első felvonás jelenti. Katona tudatosságát jelzi, hogy fölvonultatja és bemutatja a tragédia legfontosabb szereplőit, és érzékelteti a lehetséges konfliktusokat: Ottó és Biberach kapcsolata, Ottó Melinda iránti érzelme, Gertrudis viszonya Ottóhoz az előversengésben mutatkozik meg. Az első szakaszban színre lépnek a bojóthiak. Petúr megjelenésével exponálódik a merániak és magyarok ellentéte, a békétlenek jelszava összekapcsolja a magánéleti és közéleti konfliktust. Tiborc színrelépése újabb perspektívából világítja meg a nemzet helyzetét, és ezáltal a közéleti konfliktust erősíti. Újra színre lépnek az előversengés szereplői, Ottó elutasítja Izidóra közeledését, Melinda visszautasítja Ottót; majd a királyné ambivalens kapcsolata mutatkozik meg öccsével szemben és az első szakaszt Bánk nagymonológja zárja.

Ettől kezdve az egyes szakaszok hol a közéleti, hol a magánéleti konfliktust erősítik, helyezik előtérbe.

A második szakasz elsősorban a közéleti,
A harmadik szakasz a magánéleti bonyodalmakat tárja elénk, ezt egészíti ki Tiborc nagymonológja.
A negyedik szakaszban összekapcsolódik a két szál; a tetőpont a királyné meggyilkolása.
Az ötödik szakasz Bánk tettének mérlegelése a király színe előtt.

Arany János
#

Bánk bán tanulmányok című töredékes munkájában csoportokra osztotta a szereplőket: Bánk bán és köre: Melinda, Mikhál, Simon, Petúr a lázadókkal, Tiborc, Soma a fiacskájuk; Gertrudis és köre: Ottó, Biberach, Izidóra; Endre és köre: Myska bán és Solom mester.

Értékrend
#

A nemzeti dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem idegengyűlöletről van szó, hiszen a bojóthiak sorsa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót erősítik. A merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi érdekeket sértenek.
Az értékrend másik összetevője a család, mely sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége. Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását is jelzi.

Szereplők
#

Bánk bán nádor, a király után az ország első embere. Endre távollétében ő a felelős az ország nyugalmáért, rendjének biztosításáért. Ez a szerep arra kényszeríti, hogy felülemelkedjen a konfliktuson, s személyében jelképezze az ország egységét. Mint magyar országjárása során megismerkedik a nemzet sorsával, a bizonytalansággal, feszültséggel, melyet a Merániak túlbuzgalma, hatalmi dominanciája és érzéketlensége okoz. Ezt az élményt erősíti fel Petúr, ki a nemesség elnyomatását, hatalomból való kiszorítását sérelmezi. Tiborc pedig a parasztság megnyomoríttatásáról beszél nagymonológjában. Ez a szerep a békétlenekhez köti, kötné Bánkot. De Bánk férfi, férj is, akit: Ottó terve illetve annak megvalósulása a legszemélyesebb mivoltában, szerepében sért, s ez ismét a merániak elleni fellépést sürgeti.

A bánki késlekedés oka tehát a szerepek egyensúlyt teremtő voltából fakad. Ez az egyensúly azonban rendkívül ingatag, feszültségekkel teli, s bármilyen váratlan mozzanat kibillentheti, felboríthatja. Lélektanilag tehát hiteles, hogy a 4. szakaszban látszólag indokolatlanul következik be a gyilkosság, Gertrudis és Bánk vitája felborítja a szerepek egyensúlyát.

Gertrudis királyné; bár nem közjogi méltóság, a szerep mégis megköveteli az önfegyelmet, a mérsékletet, az önkorlátozást. E szerepében el is utasítja Ottó tervét. Katona többször is királynőként aposztrofálja, ha nem elírásról van szó, jelzi Gertrudis szerepzavarát, hatalomvágyát. A nemzeti tragédia értékrendjéből következik, hogy a haza, mint legfontosabb érték, a merániak tetteit is motiválja, így érthető, hogy Gertrudis a hazájabeliekhez húz, az ő érdekeit képviseli. A gyilkosság közvetlen kiváltó oka, hogy Bánk a merániakra tesz sértő megjegyzést, erre ránt tőrt Gertrudis. A női, asszonyi, rokoni szerep Ottó mellé állítja.

A konfliktus azonban nem szűkíthető le a két főszereplőre, sőt nem egyszerűsíthető le a különböző körök összeütközésére. Katona legnagyobb művészi erénye, hogy shakespeare-i minta nyomán minden szereplő mögé teljes életet, életutat rajzol, megteremtve azt a drámai szituációt, melyben az egyes szereplők megnyilatkozhatnak, s így teljes személyiségükkel vehetnek részt a drámai cselekményben.

Petúr történeti alak. Egyes források szerint a királyné gyilkosa. Királypárti, Endre mellett áll. A békétlenek vezére, ő hívja vissza Bánkot. A hagyományos értelmezésben ő a rebellis, a “vértolulásos” magyar, aki csupán a nemesi osztályérdekeket képviseli. Valójában azonban reálpolitikus, az események őt igazolják, anélkül azonban, hogy Bánk egyéni tette megkapná a közösségi felhatalmazást. Ezért átkozza meg utolsó szavaival az “alattomos gyilkost”.

Tiborc fiktív személy. Nagymonológjából kiderül, hogy nem nincstelen, hanem telkes paraszt. Van mit veszítenie a merániak uralma alatt. Patriarkális viszony fűzi a címszereplőhöz, akinek már atyját is szolgálta, sőt ő mentette meg életüket (lásd: sebhely a homlokán). Öntudatát jelzi, hogy elutasítja Bánk adományát, hiszen a pénzzel mindenkin úgysem tudna segíteni.

A bojóthiak, Mikhál, Simon – menekültek Spanyolországból, belviszályok és az arab támadás miatt. Simonnak 7 fia van, ez a 7 törzset, nemzetséget jelképezi, a jövendő új honfoglalás jelképei. A bojóthiak sorsa, a befogadás gesztusa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót tükrözi, másrészt analógiás a sorsuk a lehetséges magyar nemzethalállal, a hazájában számkivetetté vált nemzet jelképével.

Biberach Ottó szövetségese. Dramaturgiai szerepe: az intrikus. Tetteit, világszemléletét két tényező motiválja: a hazátlanság; nem kötődik egyetlen közösséghez sem, számára “ott a haza, ahol a haszon”; illetve a család hiánya; anyja meghal, apja nem kedveli. A nemzeti dráma két legfontosabb értékét nem birtokolja.

Izidóra türingiai lány, Gertrudis hozza udvarába. Szerelmes Ottóba viszonzatlanul. Az uralkodó káosz láttán vissza akar térni hazájába, Gertrudis nem engedi. Valójában “cseregyerek”, Gertrudis lánya helyett van itt. (Gertrudis és Endre lánya: Árpádházi Szent Erzsébet.)

Ottó Gertrudis öccse. Fülöp király gyilkosa. Magyarországra menekül, nővére védelme alatt áll. Beleszeret Melindába. Tragikus vétsége, hogy a szerelem egyoldalú, erőszakkal valósítható meg, megsértve a család szentségét.

Melinda drámai szerepköre a naiva. Vidékről kerül föl az udvarba, természetes kedvessége félreérthető Ottó számára. Férje nem áll ki egyértelműen mellette, Bánk tragikus vétsége az is, hogy eltaszítja magától Melindát.

Értelmezés
#

Erkölcsbölcseleti értelemben tett és következménye viszonyáról van szó. Bánknak nemcsak a királyné megölését kell vállalnia, hanem a következményeket is, a vérfürdőt, az anarchiát, az elszabadult indulatokat, melyektől meg akarta védeni országát. A király belső dilemma után igazolja a tett jogosságát, de nem menti föl a következmények felelőssége alól.
Összeroppanásának másik oka a görög tragédiák klasszikus motívuma, mely szerint nincs arányban a bűn a büntetéssel, nincs a kettő között racionális, megokolható viszony. Bánk a világot uraló isteni törvények kegyetlenségét okolja: “Nincs a teremtésben vesztes, csak én”.