A hivatalos stílus

A hivatalos stílus

6 minute read

A hivatalos stílus

STÍLUSRÉTEG – a beszéd és az írás meghatározott területén jellemzően használt nyelvi kifejező eszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerűségek összessége.

Irodalmi és köznyelvünkben a következő stílusrétegeket különböztetjük meg:

  1. Az írásbeli közlés és kifejezés stílusai:

    • tudományos stílus

      a tudományos művek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, korreferátum, recenzió stb.) jellemző stílusa. A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással. Ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi és festői hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. Az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz. Nagy számmal használ műszavakat, viszont a szemléletesség, képszerűség nyelvi eszközeivel takarékosan bánik.

    • publicisztikai stílus

      A sajtó, az újságírás nyelve. Feladata, hogy tájékoztasson az időszerű eseményekről, és azokkal kapcsolatban alakítsa a közvéleményt. A publicisztikai stílus jellemző vonása ezért a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek megfelelően kedveli a közkeletű nyelvi kifejező eszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos neologizmusokat; szereti az időszerű vonatkozásokat, nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket. A beszélt nyelvhez hasonlóan olykor pongyola. A mondatok szerkezeti felépítésében általában a világosságra törekszik.

    • hivatalos stílus

      a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés stílusa. Ez a stílusréteg kisebb-nagyobb mértékben szókincsében és mondatfűzésében is eltér a köznyelvi (beszélt és írott) stílustól. Legfontosabb jellemzői a következők:

      • sajátos műszavak és kifejezések használata (folyósít, jogerőre emel stb.);
      • merev formák, fordulatok megőrzése (elrendeltetik, minekutána stb.);
      • a mondatokat túlterhelő szóhalmozás; az idegen szavak kedvelése (konkrét, probléma, volumen stb.);
      • szószaporító, gyakran helytelen kifejezések (intézkedést foganatosít, előjegyzésbe vesz stb.);
      • bonyolult, körülményes, gyakran nehezen érthető mondatok. Újabban örvendetesen terjed az egyszerűségre, közérthetőségre törekvés is.

      A mindenkori hivatalos nyelvet, elsősorban annak fonákságait (visszásságait) szívesen használják fel az írók nyelvi jellemzésre, gyakran a humorkeltés eszközeként.

    • szépirodalmi vagy művészi stílus

      a stílusrétegek közül a legnagyobb jelentőségű. Egyrészt azért, mert stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is. Másrészt azért, mert olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk. Nyelvi-stilisztikai tekintetben a szépirodalmi stílusnak három fő jellemvonását emelhetjük ki:

      • A legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása.
      • Rendkívüli választékosság.
      • A művészi hatásra való törekvés.
    • levélstílus

      tulajdonképpen írásban megjelenő társalgás, így elsősorban a társalgási stílus jegyei jellemzők rá: a könnyed és természetes nyelvi eszközök használata. Mivel azonban írott formában él, szókincsében és mondatfűzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is. A levélstílus sajátos átmenet a szóbeli (beszélt) stílusokhoz. Önálló stílusként csak formai elemei miatt vehető figyelembe. A levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya.

  • A szóbeli érintkezés és közlés stílusai:

    • társalgási stílus

      Beszédbeli érintkezés stílusa. Legfontosabb jellemzői: a közvetlenség, a természetesség, a gyakran pongyola kifejezésmód és mondatfűzés. Szókincse ezért rendkívül sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne. Kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat, másfelől a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit, továbbá nagyításokat, túlzásokat.

    • szónoki stílus

      a szónoki beszédek, a szónoklatok stílusa. A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat. A fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal. A közérthetőség kedvéért általában kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat és a neologizmusokat. A mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit. Szívesen alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat stb.

    • előadói stílus

      tulajdonképpen a tudományos stílus beszélt változatának tekinthető, s mint ilyen egyrészt ennek, másrészt a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi. Sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre, ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák részéről egyaránt. Minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse. Ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket.

Az egyes stílusrétegek szó- és kifejezéshasználatukban, valamint mondatfűzésükben különböznek egymástól.

forrás: R. Molnár Emma - Vass László: Stilisztikai ábécé

Közéleti és hivatalos stílus

A közélet az emberek társadalmi érintkezésének tere. Tágabb értelemben az országos gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális intézmények működését, szűkebben mint “kisközélet” a magánélet fölötti társasélet színterét jelenti. (Iskola, munkahely, lakóhely, vallás, sport, kulturális körök stb.).

A nyelvhasználat tükrözi ezt a rétegződést, s mivel a közéleti, hivatalos tevékenység szorosan érintkezik a mindennapi élettel, a stílusréteg változatai is találkozhatnak, vegyülhetnek egymással. A közéleti írások elsősorban tájékoztató és felhívó jellegűek, sajátosságuk, hogy cselekvés értékűek. (Hivatalos bejelentés, bírói végzés stb.)

A hivatalos stílus az állami szervek, hatóságok vagy intézmények és magánszemélyek hivatalos érintkezési formáiban használatos; a törvényalkotás, rendeletek, közlemények, üzleti levelezés, útmutatók, tájékoztatók nyelvi kifejezésmódja.

Kommunikációs funkciója a tájékoztatás és a felhívás, hiányzik a kifejező szerep, mivel sem hangulatot, sem érzelmet nem közvetít.

A hivatalos stílus műfajai – az írásbeliség és a szóbeliség különbségéből adódóan nyelvhasználatukban eltérőek.

Írásbeli műfajok

jogszabályok, törvények, rendeletek, határozatok; utasítás, szabályzat, közlemény, felszólítás, értesítés, bejelentés, kérvény, meghatalmazás, elismervény, meghívó, hivatalos levél, jegyzőkönyv, feljegyzés, beszámoló, jellemzés, önéletrajz.

Szóbeli műfajok

tárgyalás, hozzászólás, felszólalás, vita, előadás és az alkalmi ünnepi beszéd (szónoklat).

(A megformálás nyelvi igényessége szerint alsóbb szintű változat a “kisközéleti” műfajok között a felszólalás és a hozzászólás, írásban az ügyintéző levél és az útmutató. A legigényesebb a hagyományosan kimunkált klasszikus szónoklat, a tudományos stílussal érintkező előadás és a szigorú szerkezetű jogszabályok nyelve.)

A hivatalos stílus különböző nyelvváltozatokra épül, de elsősorban a jogtudomány szaknyelvét építi az igényes szintű köznyelvre.

Témától és műfajtól függően él egyéb szakmai nyelvek, igényesebb megnyilatkozásokban az irodalmi nyelv elemeivel is.

A hivatalos stílus sokféle kötöttséggel jellemezhető.

  • A szövegszerkesztés legfőbb szabálya az egyértelműségre és a pontosságra törekvés.
  • Az arányos, logikus felépítéssel és a jól követhető tagolással biztosíthatjuk a könnyebb megértést: írásban bekezdésekkel, paragrafusokkal, számokkal, betűjelekkel, az utaló- és kötőszókkal: szóban a gyakoribb előre- és visszautalásokkal, ismétlésekkel.
  • A beszédben a szövegtagolást a nyelv zenei eszközeinek változatos alkalmazásával is érzékeltetjük: a kifejező hangsúly, a megértést segítő tempó és a hatásos szünetek, az árnyalást kifejező dallam a jó hangzás eszközei. A hallgatóság figyelmét fenntartja a tiszta artikuláció és az eleven, hatásos előadásmód, a hatáskeltő alakzatok, a mondatpárhuzamok, ellentétek, a fokozás, a túlzás: a kérdő és a felkiáltó mondatok.
  • A mondatformálás követelményei eltérőek írásban és szóban. A világosság egyaránt feltétel, de írásban előfordulhatnak bonyolultabb mondatszerkezetek, sok tagmondatos, többszörös összetételek. Gyakran közbevetett hivatkozással és ismétléssel hangsúlyozzuk a lényeges gondolatot. Az élőszó könnyen érthető, egyszerűbb, rövidebb megformálást kíván.
  • Kerülni kell a közbevetéseket, viszont a hallgatóság előzetes ismeretei lehetővé teszik a hiányos szerkezetű mondatok alkalmazását.
  • Szóhasználat tekintetében minden hivatalos műfaj megegyezik abban, hogy a fogalmi pontosságot biztosító szakszavak és állandó szókapcsolatok gyakran fordulnak elő.
  • Használják a többnyire latin eredetű idegen szavakat, kötött nyelvtani formákat, semleges stílushatású szinonimákat.
  • A nyelvi igénytelenség elsősorban a szóhasználatban mutatkozik meg, gyakran sablonos a fogalmazás, esetleg terjengős vagy éppen idegenszerű.

A hivatalos szövegek stílusa

A hivatalos stílus  
Fogalma Az állami szervezetek gazdasági, jogi érintkezési formája
(törvényalkotás, rendeletek, közlemények).
Rendeltetése tényközlés
tájékoztatás
Jellemzői avult formák, fordulatok részleges megőrzése
elidegenítést hoz létre
az egyéni hangvétel háttérbe szorul
Szó-és kifejezéskészlete sok, sajátos műszó
szóhalmozás
alárendelés
elvont tartalmú névszók gyakorisága
tárgyára jellemző szakszavak, szakkifejezések
Mondatszerkesztése körülményes
elvont
alárendelés
Szövegfajta,
szövegtípus
Szóban:
* tárgyalás
* felszólalás
* hozzászólás
* előadás
* szónoklat
Írásban:
* törvény
* rendelet
* határozat
* értesítés
* hivatalos levél

A hivatalos stílus részben a szaknyelvekkel, részben a sajtónyelvvel mutat rokon vonásokat.

Vannak szorosan vett nyelvtani sajátosságai is. Ezek közül a leggyakoribbak:

   
– a névelőelhagyás: elnök szót kér, helyesen: az elnök szót kér
– a túlzott igekötőhasználat: beazonosít, lerendez, kiértesít
– a terjengős névutók, névutószerű határozószók használata: alapján, céljából, érdekében, kifolyólag, mentén, szempontjából, tekintetében
– a -lag, -leg ragos határozószók kedvelése: fegyelmileg, rendőrileg, műszakilag
– az -andó, -endő képzős igenevek állítmányként és célhatározóként való használata: a tervet teljesítendő, az intézkedést végrehajtandó
– a -hat, -het igeképző, újabban a -ható, -hető, sőt -hatóság, -hetőség képzőbokor alkalmazása: megvalósíthatósági tanulmány, az épület felépíthetősége
– a szenvedő igealakok: elrendeltetik, megkívántatik