Arany János balladái

Arany János balladái - kötelező olvasmányok

Arany János

10 minute read

ARANY JÁNOS BALLADÁK

A VARRÓ LEÁNYOK

ELSŐ.


Lyányok, lyányok: lakodalom,
Oh, be sok szép népe vagyon!
Sok fehér ing: bő az ujja,
Libeg-lobog, ha szél fujja.

MÁSODIK.


Sem hegedű, se cimbalom,
Beh szomorú lakodalom!
Mintha orruk vére folyna -
Dehogy lennék menyasszonya!

HARMADIK.


Jaj, ki vágyna menyasszonynak,
Akit harangszóval hoznak!
Gyászos ének búg előtte:
Sírva mennek esketőre.

NEGYEDIK.


Nem menyasszony, - vőlegény volt:
Hat legény hoz zöld koporsót,
Apja, anyja sír előtte,
Keserves a menyegzője.

ÖTÖDIK.


Apját, anyját jól ismerem:
Megmondanám, de nem merem,
Mert a szívünk megdöbbenne...
Egyikünké megrepedne.

ELSŐ.


Lyányok, lyányok, vegyetek fel
Fehér ruhát s jőjetek el
Ma csakhalott-látni,... holnap
Kivinnizöld koporsómat.

(1847)

halott-látni:
a felravatalozott halott megtekintése a gyászoló család házánál

zöld koporsómat:
Szokás néhol az ifjan elhúnytnak koporsóját zöld színre festeni, s halálát ezzel mintegy megszépítni. A halottvivők ily esetben a kimultnak legény- vagy leánytársai, ünnepi öltözetben.
(Arany János jegyzete)


V. LÁSZLÓ


Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.

"Ki az? mi az? vagy úgy -"
"Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
Az veri ablakod."

A felhő megszakad,
Nyilása tűz, patak;
Zúgó sebes özönt
A rézcsatorna önt
Budának tornyiról.

"Miért zúg a tömeg?
Kivánja eskümet?"
"A nép, uram király,
Csendes, mint a halál,
Csupán amennydörög."

Megcsörren a bilincs,
Lehull, gazdája nincs:
Buda falán a rab
- Egy-egy felhődarab -
Ereszkedik alá.

"Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia -"
"Uram, uram, ne félj!
László, tudod,nem él
S a gyermek, az fogoly."

Mélyen a vár alatt
Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét...
Kanizsa, Rozgonyi.

"Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!"
"Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab -
Nincsen, uram, sehol."

A felhő kimerült,
A szélvihar elült,
Lágyan zsongó habok
Ezer kis csillagot
Rengetnek a Dunán.

"El! míg lehet s szabad!
Cseh-földön biztosabb."
"Miért e félelem?
Hallgat minden elem
Ég s föld határa közt."

Az alvó aluszik,
A bujdosó buvik;
Ha zörren egy levél,
Poroszlót jőni vél
Kanizsa, Rozgonyi.
"Messze még a határ?
Minden perc egy halál!"
"Legitten átkelünk,
Ne félj uram:velünk
A gyermek, a fogoly."

Az alvó felvirad,
A bujdosóriad;
Szellő sincsen, de zúg,
Felhő sincsen, de búg
S villámlik messziről.

"Oh adj, oh adj nekem
Hűs cseppet, hű csehem!"
"Itt a kehely, igyál,
Uram, László király,
Enyhít... mikép a sír!"

Állj meg, boszú, megállj:
Cseh földön űl a rab;
Cseh földben a király,
Mindég is ott marad,
De visszajő a rab...!

(1853)

László király:
V. László Habsburg Albert magyar királynak és Erzsébetnek, Zsigmond király lányának apja halála után született fia (1440-1457). Csecsemőkorában koronázták magyar királlyá, valójában 1444-től “uralkodott”. Helyette Hunyadi János, majd anyai nagybátyja, Cillei Ulrik kormányzott. 1453-tól cseh király is volt.

eskümet:
1456. november 23-án a király Temesvárott esküvel biztosította Hunyadi László büntetlenségét Cillei Ulrik nándorfehérvári meggyilkolásáért, és a Hunyadi-fiúkat testvérévé fogadta.

nem él:
1457. március 16-án fejezték le a budai Szent György téren.

gyermek:
Hunyadi Mátyás, aki szintén 1440-ben született.

Kanizsa:
a latin krónikában: “Ladislaus de Kanysa.” Arany valószínűleg ritmikai okokból használta a rövidebb névalakot a Kanizsai helyett.

riad:
itt: zendül, fegyverre kap.

űl a rab:
Mátyás éppen V. László halálának napján érkezett meg Bécsből Prágába, erős őrizet alatt.

földben a király:
V. László 1457. november 23-án halt meg. A prágai Hradzsin Szent Vid székesegyházában temették el, ugyanott, ahová utóbb Podjebrád Györgyöt, Mátyás fogvatartóját, majd apósát, cseh királyt is (uralkodott: 1458-1471).


ÁGNES ASSZONY
BALLADA.


Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh!irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind beléfér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja:megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék:megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek űlnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mintakkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehérsulykamessze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nemholló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

irgalom atyja:
bibliai fordulat, Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levele, 1.3.

sulyka:
mosófája. A szabad folyóvizekben a szennyes ruhát ezzel csapkodva mosták.

holló:
a fekete hajra tett hasonlat bibliai eredetű: Énekek éneke, 5.11.


HÍD-AVATÁS


Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."

A kártyanem "fest", - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most márremény nélkül,magán -
Indúl a késő éjtszakán.

Előtte a folyam, azúj hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Maszentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is anégy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz avisszáscsillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid!avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igyszökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én aquaternótelszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Azelsőt: pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordoztaez,míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!" -
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajbanezt énígyfogadtam:
Menj hát elül, sötétgolyó’!-"
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme,azlőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sürübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óraegyetüt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

(1877. augusztus 22.)

Híd-avatás:
a kapcsos könyvben még a “Városi ballada” alcímet viselte.

nem “fest”:
nem kap azonos színű lapokat, rossz lapjárása van

Ma:
1876. április 30-án

négy parti város:
Pest, Buda, Óbuda, Újpest

quaternót:
négyes lottótalálatot

elsőt:
ti. az első, Pesten végzendő iskolai osztályt

Párbajban:
az ún. amerikai párbajban a sötét golyót húzó vesztes öngyilkosságot vállalt.


SZONDI KÉT APRÓDJA


Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

,Mért nem jön a Szondikét dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!’

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:"

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába’!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Énláttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

(1856. június)

Ali:
1551 és 1553 között, illetve 1556-57-ben budai pasa.

Szondi:
György, 1545 és 1552 között az esztergomi érsekség drégelyi várának kapitánya. A témát Arany előtt Kölcsey Ferenc és Czuczor Gergely is feldolgozta.

Bülbül:
fülemüle (perzsa-török).

dalokból gyöngysorba füzért:
a keleti költészetben a versírás metaforája

huri:
a mohamedán paradicsomban örökéletű, gyönyörű nő (arab)

gyaur:
hitetlen, nem-mohamedán (török).

Márton:
a pap neve Istvánffy Miklós történetírónál maradt fenn.

oroszi:
a Nógrád megyei Nagyorosziból való

sörbet:
sűrű gyümölcsital (arab-török).

oda fog folyamodni:
Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításából (XXXIII. zsoltár, 11.9)

kaftán:
bokáig érő, bélelt férfiköntös (perzsa-török)

marhát:
kincset, javakat

Rusztem:
“A perzsa és török regék legünnepeltebb hőse.” (Szerkesztői jegyzet a ballada első, 1856. évi folyóiratkiadásához.) szúrófegyver, dárda

Apadjon… lefejezte:
bibliai átok (Zakariás könyve, 11.17).


SZONDI


"Beborult a csillagos ég felettünk,
Uramisten! védd a hazát helyettünk,
Vérünk áldozása,
Életünk fogyása
Hogy ne essék hiába:
Oh, ne engedd, uramisten!
Jutni pogány igába."

Szondi vitéz szomorkodik szivében;
Töri török Drégel várát keményen;
Basa büszkén járat:
Adja fel a várat
Kegyelemért, cserébe.
"Kegyelem az istennél van:
Folyamodom elébe!"

"Hadakozó vitéz népem mind kevés,
Fogy az ember, szaporodik a törés;
Minden katonámra
Egy-egy kapu tárva
Dőledező falamon:
De azért mi nem megyünk ki,
Itt halunk meg a romon."

Hallja Márton, Oroszfalu pásztora,
Kezeinél az úri szent vacsora...

(1856 körül)


A KÉT APRÓD


Szondi vitéz harcolt lelkesen,
Drégel alatt nyugszik csöndesen;
Sírja felett kopján gyászlobogó, koszorú,
Kopja tövén két szép ifiú.
.........................................

(1856 körül)