Lukács evangéliuma

#

Lk 1.1 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy,

Lk 1.2 ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének,

Lk 1.3 jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil,

Lk 1.4 hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.

Lk 1.5 Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták.

Lk 1.6 Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint.

Lk 1.7 De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak.

Lk 1.8 Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt,

Lk 1.9 s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe.

Lk 1.10 Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott.

Lk 1.11 Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán.

Lk 1.12 Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem.

Lk 1.13 Az angyal azonban így szólt hozzá: “Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni.

Lk 1.14 Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén.

Lk 1.15 Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.

Lk 1.16 Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz.

Lk 1.17 Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”

Lk 1.18 Zakariás megkérdezte az angyaltól: “Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.”

Lk 1.19 “Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt.

Lk 1.20 Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.”

Lk 1.21 A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben.

Lk 1.22 Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt,

Lk 1.23 s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament.

Lk 1.24 E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta.

Lk 1.25 “Ezt tette hát nekem az Úr - mondta - azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.”

Lk 1.26 A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába

Lk 1.27 egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.Lk 1.28Az angyal belépett hozzá és megszólította: “Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

Lk 1.29 E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.

Lk 1.30 Az angyal ezt mondta neki: “Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.

Lk 1.31 Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.

Lk 1.32 Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját,

Lk 1.33 és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”

Lk 1.34 Mária megkérdezte az angyalt: “Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”

Lk 1.35 Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: “A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.

Lk 1.36 Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták,

Lk 1.37 mert Istennél semmi sem lehetetlen.”

Lk 1.38 Mária így válaszolt: “Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Lk 1.39 Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába.

Lk 1.40 Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet.

Lk 1.41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.

Lk 1.42 Nagy szóval felkiáltott: “Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!

Lk 1.43 Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?

Lk 1.44 Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek.

Lk 1.45 Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Lk 1.46 Mária így szólt: “Lelkem magasztalja az Urat,

Lk 1.47 és szívem ujjong megváltó Istenemben,

Lk 1.48 mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék,

Lk 1.49 mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.

Lk 1.50 Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.

Lk 1.51 Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket,

Lk 1.52 letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

Lk 1.53 Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.

Lk 1.54 Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról,

Lk 1.55 amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

Lk 1.56 Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

Lk 2.1 Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze.

Lk 2.2 Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt.

Lk 2.3 Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják.

Lk 2.4 József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott,

Lk 2.5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

Lk 2.6 Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje.

Lk 2.7 Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

Lk 2.8 Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.

Lk 2.9 Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.

Lk 2.10 De az angyal így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

Lk 2.11 Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.

Lk 2.12 Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.”

Lk 2.13 Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal:

Lk 2.14 “Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!”

Lk 2.15 Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: “Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!”

Lk 2.16 Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.

Lk 2.17 Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel.

Lk 2.18 Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén.

Lk 2.19 Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.

Lk 2.20 A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

Lk 2.21 Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Lk 2.22 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,

Lk 23.1 Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték.

Lk 23.2 Ott vádolni kezdték: “Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás-király.”

Lk 23.3 Pilátus megkérdezte tőle: “Te vagy-e a zsidók királya?” “Magad mondod” - felelte.

Lk 23.4 Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: “Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek.”

Lk 23.5 De azok erősködtek: “Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig.”

Lk 23.6 Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e.

Lk 23.7 Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott.

Lk 23.8 Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében.

Lk 23.9 Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre.

Lk 23.10 A főpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták.

Lk 23.11 Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz.

Lk 23.12 Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.

Lk 23.13 Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet,

Lk 23.14 s így szólt hozzájuk: “Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek.

Lk 23.15 És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne.

Lk 23.16 Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.”

Lk 23.17 Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot.

Lk 23.18 Az egész nép ezt ordította: “Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!”

Lk 23.19 A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe.

Lk 23.20 Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust.

Lk 23.21 De tovább ordítoztak: “Keresztre! Keresztre vele!”

Lk 23.22 Harmadszor is megkérdezte: “De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom.”

Lk 23.23 De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre.

Lk 23.24 Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek.

Lk 23.25 Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.

Lk 23.26 Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után.

Lk 23.27 Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta.

Lk 23.28 Jézus hozzájuk fordult: “Jeruzsálem leányai - mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok,

Lk 23.29 mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak.

Lk 23.30 Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el!

Lk 23.31 Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?”

Lk 23.32 Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele.

Lk 23.33 Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról.

Lk 23.34 Jézus pedig mondta: “Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak.

Lk 23.35 A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: “Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”

Lk 23.36 Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták:

Lk 23.37 “Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” - mondták.

Lk 23.38 Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: “Ez a zsidók királya.”

Lk 23.39 Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: “Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.”

Lk 23.40 A másik rászólt: “Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded.

Lk 23.41 Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”

Lk 23.42 Aztán hozzá fordult: “Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.”

Lk 23.43 Ezt válaszolta neki: “Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

Lk 23.44 A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott.

Lk 23.45 A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt.

Lk 23.46 Jézus ekkor hangosan felkiáltott: “Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét.

Lk 23.47 Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: “Ez az ember valóban igaz volt.”

Lk 23.48 És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott.

Lk 23.49 Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt

Lk 23.50 Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát.

Lk 23.51 Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással.

Lk 23.52 Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

Lk 23.53 Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki.

Lk 23.54 A készület napja volt, a szombat már beállóban.

Lk 23.55 A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet.

Lk 23.56 Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.

Lk 24.1A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is.

Lk 24.2Ú gy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve.

Lk 24.3B ementek, de az Úr Jézus testét nem találták.

Lk 24.4M ég fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában.

Lk 24.5I jedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: “Miért keresitek az élőt a halottak között?

Lk 24.6N incs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt:

Lk 24.7A z Emberfiának - mondta - a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.”

Lk 24.8E rre eszükbe jutottak e szavai.

Lk 24.9A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek.

Lk 24.10 Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak,

Lk 24.11 de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik.

Lk 24.12 Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.

Lk 24.13 Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt.

Lk 24.14 Az eseményekről beszélgettek.

Lk 24.15 Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk.

Lk 24.16 De szemük képtelen volt felismerni.

Lk 24.17 Megszólította őket: “Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak.

Lk 24.18 Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: “Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.”

Lk 24.19 “Micsoda?” - kérdezte. “A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt.

Lk 24.20 Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették.

Lk 24.21 Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.

Lk 24.22 Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál,

Lk 24.23 s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él.

Lk 24.24 Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.”

Lk 24.25 Erre így szólt: “Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek.

Lk 24.26 Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”

Lk 24.27 Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.

Lk 24.28 Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni.

Lk 24.29 De marasztalták: “Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt.

Lk 24.30 Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.

Lk 24.31 Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.

Lk 24.32 “Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?”

Lk 24.33 Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat.

Lk 24.34 Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.

Lk 24.35 Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.

Lk 24.36 Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: “Békesség nektek!”

Lk 24.37 Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.

Lk 24.38 De ő így szólt hozzájuk: “Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben?

Lk 24.39 Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”

Lk 24.40 Ezután megmutatta nekik kezét és lábát.

Lk 24.41 De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: “Van itt valami ennivalótok?”

Lk 24.42 Adtak neki egy darab sült halat.

Lk 24.43 Fogta és a szemük láttára evett belőle.

Lk 24.44 Aztán így szólt hozzájuk: “Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”

Lk 24.45 Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta:

Lk 24.46 “Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.

Lk 24.47 Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.

Lk 24.48 Ti tanúi vagytok ezeknek.

Lk 24.49 Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.”

Lk 24.50 Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket.

Lk 24.51 Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe.

Lk 24.52 Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.

Lk 24.53 Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.